Bánki: A turizmus a kormány sikerágazata lesz + videó
Az Orbán-kormány ismét a helyén kívánja kezelni a turizmust - szögezte le sajtótájékoztatóján Bánki Erik, magyarázatképpen hozzátéve: az ágazat a hazai GDP 8 százalékát adja, és emellett 400 ezer embert foglalkoztat, többet, mint a mezőgazdaság.
Dátum: 2010-11-24 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:32.143877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes honatya emlékeztetett, hogy az MSZP-SZDSZ kormány idején egy tízéves fejlesztési stratégiát elfogadtak ugyan, azonban az első évet leszámítva az erre szánt összeget nem utalták el az ágazat számára. Mint mondta, 2011-re 16 milliárd forintot kellett volna turizmusra fordítani, azonban tavaly mindössze 5,5 milliárd forintból gazdálkodhattak.
Emlékeztetett arra is, hogy arra hivatkozva csökkentették a költségeket, hogy az erre szánt uniós források nőnek, csakhogy ezeket a pályázatokat rendkívül nehéz volt elnyerni, és a gazdasági válság hatására a kiegészítő hitellehetőségek elfogytak.
A Fidesz a kampány során is kiemelt ágazatként beszélt a turizmusról, és az elmúlt években számtalan módosító indítványt adtunk be ebben a témakörben - jegyezte meg Bánki Erik, kiemelve: elsősorban a marketingköltségek csökkentése okozott komoly károkat az ágazatnak. Példaként hozta Ausztriát, ahol az erre szánt összeget 4 millió euróval emelték meg 2009-ben, így a vendégéjszakák száma alig esett vissza a szomszédos országban. Ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyi 4,6 milliárd forint helyett 6,5 milliárd forintra emeli a kormány a marketingcélokra fordítható keretösszeget.
A fideszes politikus kitért arra is, hogy a Magyar Turizmus Zrt.-nek is meg kell újulnia, rugalmas és költséghatékony szervezetté kell válnia.
Magyarázatképpen hozzátette, a 4,6 milliárd forint fele tavalyi év folyamán a működési költségre kellett fordítani, emellett pedig 750 millió áfa befizetési kötelezettsége is van a Zrt.-nek. Ezen változtatni kell - szögezte le Bánki, rámutatva, a kormány rendezni fogja a 750 millió forint helyzetét.
Elmondta azt is, az új rendszerben működési költségekre mindössze a teljes összeg egyharmadát kell majd költeni, és a megtakarított 500 millió forintot marketingköltségekre lehet fordítani a jövőben. Mint folytatta, a kormány visszaállítja az idegenforgalmi adó kompenzációs rendszerét is 3 milliárd forint értékig.