Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A strukturális reformok minden területet érinteni fognak

A strukturális reformok, amelyeket várhatóan februárban ismertet a kormány, a költségvetés minden bevételi és főként minden kiadási szeletét érinteni fogják - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a Magyar Televízió Az Este című műsorában.


Dátum: 2010-11-25 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:39.305947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Matolcsy György az mtv Este című műsorában

Szó sincs államosításról

Azzal, hogy valaki úgy dönt, és erről nyilatkozik, hogy marad a magánnyugdíjpénztári rendszerben, azzal ő kiszerződik az állami, közösségi, társadalmi szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszerből, annak már nem része, nem veszíti el a korábbi követelését és jogosultságát, így szó nincs államosításról - jelentette ki Matolcsy György.

A nemzetgazdasági miniszter az Estében azt mondta: jelenleg 900 milliárd forintos hiány van a nyugdíjrendszerben, amelyet a következő két évben az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők befizetéseiből kompenzálni lehetne. A fennmaradó összegből pedig az államadósságot csökkentenék, ami Matolcsy György szerint évente több százmilliárdos spórolást jelenthetne az országnak.

Hogyha képesek vagyunk 1500-2000 milliárd forintot államadósság-csökkentésre fordítani, akkor nagyjából az államadósság-terhünk 10 százalékkal csökkenne és valóban tehermentesíteni tudnánk akár 300-400 milliárd forinttal is a kamatfizetési kötelezettséget, ez egy óriási áttörés lenne - érvelt a tárcavezető.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 408, 'source_type': 'media', 'source_id': 6124, 'target_type': 'article', 'target_id': 102124, 'relation_type': 'describes'}