Taszár: Szita Károly kormányzati vizsgálatot sürget
A 2004-ben bezárt taszári légibázis az állami vagyon kezelésének legdurvább, legpazarlóbb példája - mondta Szita Károly kaposvári polgármester a Magyar Nemzetnek.
Dátum: 2010-11-25 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:39.792484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes polgármester szerint milliárdos értékek mentek tönkre, a repteret felverte a gaz, a laktanyát széthordták. Nem ártana egy kormányzati vizsgálat arról, hogy mit műveltek az elmúlt nyolc évben - jelentette ki a lap csütörtöki számában.
A polgármester reagált a Progresszív Intézet vizsgálatára is, amely szerint Kaposvár az öt legeladósodottabb megyei jogú város közé tartozik, az önkormányzat által kibocsátott kötvények és fejlesztési hitelek a 13 milliárd forintot is meghaladják. Szita Károly leszögezte: hitelt csak annak adnak, aki erős vagyoni-pénzügyi háttérrel rendelkezik, és akiről tudják, hogy vissza is fizeti. Úgy vélte, Kaposvár mindkét tulajdonsággal rendelkezik.
A polgármester elmondta: 2007 és 2010 között több mint 21 milliárd forintot fordítottak városfejlesztésre. A hitelek felvétele szerinte elkerülhetetlen volt, mert a kormányzat nem adott megfelelő támogatást.