Nonstop harcsafogó verseny Fehérvárcsurgón
Ötvenórás, nonstop harcsafogó verseny kezdődött huszonegy, köztük két szlovák csapat részvételével pénteken a fehérvárcsurgói tározó tavon.
Dátum: 2003-05-24 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:28.321330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Purgel István, a Horgászegyesületek Fejér Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke elmondta, ezúttal ötödik alkalommal rendezik meg a harcsahorgászat népszerűsítésére és a tározótóban elszaporodott falánk ragadozók ritkítására szolgáló versenyt.
A vetélkedőn kétfős csapatok versengenek a legtöbb és legnagyobb harcsa kifogásáért. A horgászok a partról vagy csónakból próbálhatják ki a szerencséjüket. Előírás, hogy a csapatok egyik tagjának a verseny egész ideje alatt "a fedélzeten", azaz a horgászhelyen kell lennie.
Az ügyvezető elnök beszámolója szerint a 170 hektárt borító, mesterségesen kialakított tározótóba negyed százada telepítették be a halválaszték bővítésére az első harcsaivadékokat, s úgy tűnik, a falánk ragadozóhalak ideális élőhelyre találtak.
Hozzátette: a helyenként 10-14 méter mély vízben, a korhadó gyökérmaradványok optimális búvó- és fészkelőhelyet kínálnak a számukra, s hogy táplálékban sem szenvednek hiányt, igazolja, hogy eddig több, ötven kilogrammnál súlyosabb példány is horogra került.
Megemlítette: 2001-ben két horgász egy 55,2 kilogramm súlyú harcsaóriást zsákmányolt, tavaly pedig egy 53,2 kilogrammos és egy 52 kilogrammos ragadozó is horogra került, több kisebb, 15- 20 kilogrammos mellett.
Purgel István elmondta, hogy a horgászok szerint még jó néhány óriás harcsa rejtőzik a tározótó védett zugaiban, s többen 80 kilogrammosra becsült példányokat is láttak már feltűnni a tó sekélyebb részein.
MTI - fidesz.hu