Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Szolidáris gazdaságra van szükség Magyarországon"

Deutsch Tamás szerint ma szolidáris gazdaságra van szükség Magyarországon, és egy olyan új államra is, amely a szolidaritás elve alapján működik. A fideszes politikus a "Húsz éve szabadon Közép-Európában" című nemzetközi konferencián tartott előadást csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián.


Dátum: 2010-11-25 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:50.434427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az európai parlamenti képviselő, az Országgyűlés volt alelnöke kijelentette: a magyar állampolgárok többsége láthatóan nem támogatja a létező kapitalizmust, úgy érzi, hogy az ellene van. Azt mondta, az emberek nem voltak szolidárisak a magyar gazdaságpolitikával és állammal, mert azok sem voltak szolidárisak velük.

Ezért nyitottunk új korszakot - mondta, és hangsúlyozta, új gazdaságra, új államra van szükség. Kifejtette: az 1990-eshez hasonlóan a mostani alkotmányozás is a konszenzus elvének betartásával zajlik, egy több mint kétharmados parlamenti többséggel bíró politikai erő társadalmi támogatottsága áll mögötte.

Kapcsolódó elemek