Bővítik a szociális alapellátási centrumot Mosonmagyaróváron
Az intézmény 15 kistérségi település rászorultjainak nyújt segítséget - mondta Király Csabáné projektmenedzser csütörtökön.
Dátum: 2010-11-25 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:52.345462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szociális szolgáltatások minőségének jobbítását szolgáló fejlesztéshez 46 millió forint támogatást nyertek el a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében, a fennmaradó, mintegy 5 millió forintos önrészt a Többcélú Kistérségi Társulás és a helyi önkormányzat fele-fele arányban biztosítja.
Ebből a forrásból több mint 150 négyzetméterrel bővítik az intézményt, a jelenlegi központot pedig felújítják. A most megkezdődött beruházás során teljes fizikai és infokommunikációs akadálymentesítést valósítanak meg, korszerűsítik az energiafelhasználást, és akadálymentes parkolót létesítenek. A fejlesztés eredményeként korszerű körülmények között végezhetik tevékenységüket a kistérségben dolgozó szociális szakemberek.
A kivitelezés hónapjai alatt a centrum ideiglenes helyen működik, amelyet térítésmentesen biztosított a mosonmagyaróvári önkormányzat az intézmény számára. A fejlesztés a tervek szerint jövő nyárra készül el.
A centrum a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, illetve a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás központja, ezek a szolgáltatások a kistérség településein elérhetőek. A házi gondozók naponta teljesítik szolgálatukat a régióban, amelynek rászorultjai szociális étkeztetésben részesülnek.