Átadták a nagykanizsai inkubátorházat
Egy egykori laktanyai legénységi épület teljes felújításával alakították ki a Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központot, amelyet csütörtökön adtak át.
Dátum: 2010-11-25 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:53.451255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mihovics Zoltán, az önkormányzat projektmenedzsere elmondta: a közel 2.500 négyzetméteres, a legkorszerűbb, energiahatékony berendezésekkel felszerelt épületet csaknem félmilliárd forintos beruházással hozta létre a város önkormányzati beruházásként, európai uniós támogatással. A 30-40 vállalkozásnak helyet kínáló létesítmény helyiségeinek bérlésére eddig 13 előszerződést kötöttek, beköltözésük már megkezdődött.
Nagykanizsa 366,3 millió forint uniós támogatást nyert el a Nyugat-dunántúli Operatív Program befektetési környezet fejlesztésére kiírt pályázatán. A 498 millió forint összköltségvetésű beruházásból így az önkormányzat több mint 130 millió forint önrészt vállalt.
A projektmenedzser hozzátette: az épületet olyan berendezésekkel szerelték fel, amelyek a lehető leghatékonyabb energiafelhasználást teszik lehetővé. A szokásosnál jóval vastagabb hőszigetelést kapott a ház, amelynek fűtését és hűtését hőszivattyús gázmotorral és pelletkazánnal biztosítják.
Az avatáson Cseresnyés Péter polgármester arról tett említést, hogy a tervezéssel együtt csaknem négy évet vett igénybe az inkubátorház és innovációs központ létrehozása. A leendő bérlők számára nemcsak az alacsony mértékű bérleti díjak és a rezsiköltség lehet vonzó, hanem azok az üzleti szolgáltatások is, amelyeket szintén házon belül vehetnek igénybe a vállalkozások.