Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén: Márton Áron az egyház iránti hűség szimbóluma

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pokorni Zoltán az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke, Hegyvidék polgármestere ünnepélyes keretek között felavatta Márton Áron egykori erdélyi katolikus püspök szobrát csütörtökön Budapest XII. kerületében, a nevét viselő téren.


Dátum: 2010-11-25 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:54.504808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semjén Zsolt ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy a püspök az emberi jogok melletti, a végsőkig való kiállás és az egyház iránti hűség szimbóluma, a "magyarság őrállója".

Úgy fogalmazott: amikor a két ellentétes jelű, de egy gyökerű diktatúra semmibe vette az emberi jogokat, akkor Márton Áron kiállt az üldözöttek mellett; ezt tette 1944-ben, és ezért volt erkölcsi alapja arra, hogy kiálljon az üldözöttek mellett 1945 után.

Hozzátette: az egyház- és nemzetüldöző rendszer mára a "történelem szemétdombján" van, míg az az által üldözöttek ott vannak a magyar nemzet "panteonjában", vagy az egyház boldogjai és szentjei között. Kitért arra, hogy Márton Áron boldoggá avatása folyamatban van.

Semjén Zsolt kiemelte: Márton Áron életművének tanulsága, hogy a kereszténység és a nemzet nem egymással szemben álló, hanem egymást erősítő valóság. Ha Szent István nem a kereszténységet választja, akkor ugyanúgy eltűnünk a történelemből, mint a hunok, az avarok, a besenyők. Márton Áron ott, a keleti végeken is tudta, hogy akkor van magyar megmaradás, ha hűségesek vagyunk a Szent István-i örökséghez - hangoztatta a miniszterelnök-helyettes.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy a hegyvidéki közterületek olyan személyiségek nevét viseljék, akik kiálltak a kirekesztés és a diktatúrák ellen, önfeláldozásukkal és kitartásukkal pedig például szolgálhatnak mindnyájunk számára. Ilyen volt Apor Vilmos, Kálló esperes, Nagy Jenő, Tartsay Vilmos és Mindszenty József is - mondta a fideszes politikus.

A csíkszentdomokosi születésű Márton Áront (1896-1980) 1938-ban szentelték püspökké, azt megelőzően a kolozsvári Szent Mihály-plébániát is vezette. A II. világháború idején a templom szószékéről állást foglalt a zsidók deportálása ellen. A kommunista rendszer éveiben a romániai magyarság jogaiért és az egyházat elnyomó politika ellen küzdött. Emiatt meghurcolták és börtönbe zárták, 1957 és 1967 között házi őrizetben volt egykori püspöki székhelyén, Gyulafehérváron. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 84. évében hunyt el. Temetési szertartását Lékai László bíboros, a magyar katolikus egyház akkori feje vezette.

A csütörtökön felavatott szobor alkotója Kontur András kerületi szobrászművész, aki 2002-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

Kapcsolódó elemek