Magyar parlamenti delegáció tárgyalt Berlinben
A januárban kezdődő magyar EU-elnökségre váró feladatok és a velük kapcsolatos magyar-német együttműködés állt azoknak a tárgyalásoknak a középpontjában, amelyeket az Országgyűlés Külügyi Bizottságának négytagú küldöttsége folytatott szerdán és csütörtökön Berlinben.
Dátum: 2010-11-25 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:58.531983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint Balla Mihály (Fidesz), a bizottság elnöke a megbeszélések végén elmondta, tájékoztatták partnereiket a magyar EU-elnökségre való felkészülésről. Ezen kívül biztonságpolitikai és európai uniós kérdésekről is eszmecserét folytattak a Bundestag kereszténydemokrata, szociáldemokrata és liberális frakcióinak külpolitikai illetékeseivel, a kancellári hivatal külpolitikáért felelős államtitkárával, valamint a Bundestagon belül működő Német-Magyar Parlamenti Csoport elnökével.
A tárgyalásokon szóba került az írországi pénzügyi helyzet, az EU válságkezelő alapjából Dublinnak nyújtandó rendkívüli mentőöv is. A Külügyi Bizottság elnöke elmondta: egyetértés volt a felek között abban, hogy a soros magyar uniós elnökség kiemelt feladatai között lesz a válságkezelés és a pénzügyi tervezés, a perspektívák kidolgozása.
A német tárgyalópartnerek arról biztosították az Országgyűlés küldöttségét, hogy Németország minden tekintetben támogatni fogja Magyarországot az uniós elnökséggel kapcsolatos feladatok sikeres megoldásában. Ennek gyakorlati részeként folyamatosan zajlik az egyeztetés azokban a kérdésekben, amelyekben nagyon közel áll egymáshoz a német és a magyar álláspont - fogalmazott Balla Mihály.
Balla mellett a küldöttségnek tagja volt még Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kovács László (MSZP) és Nagy Gábor Tamás (Fidesz).