Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb lépés a győri Dunakapu tér átépítése felé

Előzetes kötelezettséget vállalt a győri közgyűlés csütörtöki ülésén a belvárosi Dunakapu téren tervezett átalakítás megtervezésének finanszírozására.


Dátum: 2010-11-25 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:54:58.867013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 24 szavazattal, egyhangúlag meghozott döntés szerint ötvenmillió forintnyi előzetes kötelezettséget vállalnak a tervezési munkálatok költségének fedezésére.

A vitában a jobbikos Hofbauer Sándor és Vörös Gyula is azt szorgalmazta, hogy vegyék fokozottan figyelembe a területen található történelmi értékek - Európa legnagyobb reneszánsz erődjének romjai - védelmét.

Erre válaszolva Borkai Zsolt (Fidesz) polgármester elmondta: az önkormányzat meg akarja valósítani a beruházást, ezen értékek megőrzése mellett.

Hozzátette: az átalakítás után csak őstermelők árulhatnak a Dunakapu téren, s az ottani piacüzemeltetést visszaveszi magához a város; a régiségpiacnak és az egyéb piacoknak máshol biztosítanak helyet.

Október 28-i ülésén adta előzetes jóváhagyását a közgyűlés ahhoz, hogy rendezvénytérré alakítsák a Dunakapu teret, az alá pedig mélygarázst építsenek. Az átalakítás következtében a téren most meglévő félezer ingyenes parkoló helyébe csaknem ugyanennyi fizetős parkolóhely lépne.

A tervek szerint a tér szélén álló Kossuth híd hídfőjébe, illetve a tér északkeleti végébe emelnének egy-egy új épületet, de felvetődött az is, hogy a Móricz Zsigmond rakpart forgalmát áthelyeznék az alsó rakpartra egy szakaszon.

A kapcsolódó közlekedési fejlesztések következtében gyalogostérré válhat a Dunakapu tér, ahol rendezvényeket is lehet majd tartani. A fejlesztés megvalósításánál célkitűzés, hogy a parkolók száma ne csökkenjen - áll az előterjesztésben.

Kapcsolódó elemek