"Egy nagyon korrekt rendszer mellett döntöttünk"
Magyarország nem tett semmi mást, mint hogy visszatért ahhoz a rendszerhez, mely az Európai Unió 18 tagállamában megvan - szögezte le Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott pénteken a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2010-11-26 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:01.520568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Távol álljon tőlünk, hogy bárkit is zsaroljunk, egy nagyon korrekt rendszer mellett döntöttünk - jelentette ki Selmeczi Gabriella a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
A nyugdíjvédelmi megbízott azt mondta: Magyarország nem tett semmi mást, mint hogy visszatért ahhoz a rendszerhez, mely az Európai Unió 18 tagállamában megvan. A közösség korábban kimondta, hogy minden állam maga határozza meg a saját nyugdíjrendszerét.
Az új rendszer mindenkinek jó, kivéve azoknak a magányugdíj-pénztári vezetőknek, akik korábban a náluk felhalmozott, hatalmas összeget kezelték - szögezte le Selmeczi.
A kormánymegbízott egyértelművé tette, hogy az önkéntes megtakarításokat az állam támogatja a jövőben is. Félreértésnek nevezte, hogy ezen intézmények működési költséget limitálnák. Mint mondta, a kötelező magánnyugdíjpénztárak működési költségeit szabályozták.
Arra a felvetésre, hogy a megszabott ráta (a kasszák 2012 januárjától költségként a tagi befizetések 0,9 százalékát számolhatják el, ez most 4,5 százalék, a vagyonkezelés díja 0,2 százalék lehet) gyakorlatilag a működtetésre sem elegendő, Selmeczi azt mondta: mindössze az európai tarifákat alkalmazták.