Ingyen kaphatják a gyógyszert a beteg gyerekek?
Preferált referenciaársáv-rendszert alakítana ki az egészségügyi államtitkárság a generikus (lejárt szabadalmi védettségű), kémiai úton előállított gyógyszerek társadalombiztosítási támogatására, így ösztönözné nagyobb árengedményekre e gyógyszerek gyártóit - írja pénteki számában a Világgazdaság.
Dátum: 2010-11-26 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:01.901237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lapban közölt cikk szerint a hónap elején szakmai konzultációra bocsátott Semmelweis-vitairat készítői számolnak továbbá a lejárt szabadalmi védettségű biológiai készítmények másolatainak (biosimiler) piacra kerülésével is, amelyben jelentős tartalékok vannak.
Szóba jöhet, hogy a jelenlegi gyógyszer-támogatási rendszer - ebben minden biztosított betegnek az adott betegségre rendelt orvosság után egyforma tb-támogatás jár - megváltozik. Megfontolandónak tartják például azt, hogy a gyermekek adott életkoráig az állam a gyógyszerek költségét részben átvállalja, ami a kedvezőtlen születésszám megváltoztatását célozza.
Az orvosokat nem büntetnék, hanem anyagilag ösztönöznék a költséghatékony gyógyszerrendelésre, és állami szakmai háttérintézmény koordinálásával betegtájékoztató programokat indítanának.
A vitairatból kitűnik a közgyógyellátási rendszer megváltoztatásának szándéka is annak érdekében, hogy a településenként jelenleg meglévő különbségek megszűnjenek - írja a lap.