Bojkottálás miatt kizárták Lévait az MSZP-ből
Dátum: 2010-11-27 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:25.971195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kizárta az MSZP-ből Juhászné Lévai Katalin volt országgyűlési képviselőt, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés volt elnökét a párt megyei etikai bizottsága - adta hírül szombaton a Hajdú-bihari Napló. A lap névtelenséget kérő informátora szerint a döntés hátterében "a megyei küldöttgyűlés rendszeres bojkottálása", és az áll, hogy az MSZP egyik legismertebb helyi politikusa az önkormányzati választások előtt MSZP-sként a Debreceni Ifjúsági Szövetségnek gyűjtött ajánlószelvényeket.
Juhászné Lévai Katalin a lap megkeresésére azt mondta: nem tud róla, hogy kizárták volna, míg Zsiros Zsolt megyei pártelnök nem kívánta kommentálni a történteket, mondván: részleteket akkor közöl, ha a döntés jogerőssé válik - olvasható a Hajdú-bihari Naplóban.