Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kórháztörvény társadalmi megvitatásának hiányáról

Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) közleményében nem tartja helyesnek azt, hogy a kormány a kórháztörvény módosítása kapcsán nem folytatott társadalmi párbeszédet az érintett szervezetekkel. Aláhúzza: a tervezett formában privatizált egészségügyi rendszer még sehol sem bizonyult alkalmasnak, kipróbálásának erőltetésével megengedhetetlen kockázatnak tennék ki a betegeket, és a még egészségeseket is.


Dátum: 2003-05-24 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:31.555637, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügy döntő mértékű megváltozása mindenképpen a legkomolyabb kérdések közé tartozik, de talán nem tévedek, ha a rendszerváltozás óta a legnagyobb jelentőségűnek (és legkevésbé sem csak pártalkuk témájának) tartom, mégpedig attól függetlenül, hogy a tervet jónak, vagy elhibázott gondolatnak véljük.

Fontos, hogy egy ilyen súlyú ügyben ne a bölcsek köve vélt birtokában meghozott, paternalista politikai döntés szülessen, hanem a mindannyiunk számára valószínűleg sorsdöntő változásról szóló parlamenti döntést a jogalkotásról szóló törvény kivételesen komoly betartásával, valóságos társadalmi vita előzze meg.

Bár megszokhattuk már, hogy a jogalkotásról szóló törvényt - 1987-ben történt megalkotása óta (16 éve) - szinte sohasem vették igazán komolyan, vannak kisebb, és nagyobb jelentőségű ügyek, így egy esetleges törvénysértés sem mindig azonos súlyú.

A következőkben idézem a jogalkotásról szóló törvénynek a kórháztörvény kapcsán semmibe vett legjellemzőbb részleteit, melyek mérhetetlenül csekély ismertsége és feltűnően hiányos alkalmazása jogállaminak mondott rendszerünk szégyenei közé sorolható.

18. paragrafus (1) A jogszabály megalkotása előtt - a tudomány eredményeire támaszkodva - elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekösszeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. ...

19. paragrafus Az állampolgárok - közvetlenül, illetőleg képviseleti szerveik útján - közreműködnek és életviszonyaikat érintő jogszabályok előkészítésében és megalkotásában.

20. paragrafus A (...) a társadalmi szervezeteket és az érdekképviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetőleg társadalmi viszonyokat érintik.

27. paragrafus A Kormány elé terjesztendő jogszabálytervezetről véleményt nyilvánítanak(...) c) az érdekelt társadalmi szervezetek és érdekképviseleti szervek.

31. paragrafus (1) A véleménynyilvánítás határidejét a tervezet előkészítőjének úgy kell megállapítania, hogy a véleményező megalapozott véleményt adhasson, és azt a tervezet elkészítésénél figyelembe lehessen venni. (2) A határidő megállapításakor a jogszabálytervezet terjedelmére és a véleményező szerv testületi jellegére is tekintettel kell lenni.

32. paragrafus A jogszabály tervezetével egyidejűleg meg kell küldeni véleményezésre a végrehajtási jogszabály tervezetét is.

Megvalósult mindebből egyáltalán valami?

Kicsit szégyellem, hogy a betegszervezetek eddig némák maradtak. Véleményemet magam is csak felelős betegszövetségi vezetőként, de hangsúlyozottan nem szövetségünk álláspontjaként fejthetem ki, mivel a törvénytervezet megalkotói és a kormány elé terjesztői nem tették lehetővé a betegszervezeteknek, hogy a jogalkotásról szóló törvény szerint megismerhessék a kórháztörvény tervezetét, és ennek alapján kialakítsák, közzé tehessék megfontolt véleményüket.

A másik lehetséges ok a betegszervezetek hallgatására sokkal szomorúbb: a civil szervezetek oly mértékű függése a politikai döntéshozóktól, amely európainak, civil világhoz méltónak nemigen nevezhető.

Tegnapi küldöttgyűlésünkön magam is kaptam olyan intést, mely szerint nekünk tilos lenne politizálnunk. Az ilyen mérvű félrevezetések széleskörű terjedése megkérdőjelezi egész politikai rendszerünk érettségét. Kiknek lehet érdeke a civilek megtévesztése?

A ránk hivatkozva, de nélkülünk döntés nem csak arra utalna, hogy elkövetői a tévedhetetlennek hiszik magukat. Mivel a tervezett formában privatizált egészségügyi rendszer soha sehol alkalmasnak még nem bizonyult, kipróbálásának erőltetésével megengedhetetlen kockázatnak tennék ki a betegeket, és a még egészségeseket is. Ez vagy súlyos felelőtlenséget mutatna, vagy - ami ennél sokkal súlyosabb lenne - az állampolgárok sorsa iránti érzéketlenséget, és ennek alapján - ha egyáltalán lehet még ilyenről beszélni - a politikai erkölcs teljes hiányát.

Felkérem hát a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetőit, az egészségügyi miniszter asszonyt és az ország miniszterelnökét, győzzék meg az állampolgárokat arról, hogy egy fatális tévedés áldozataivá lettek, és egy ilyen kérdésben maguk is elkerülhetetlennek tartják a törvényben is előírt, széleskörű társadalmi vita megrendezését, és nem vállalják az ennek hiányában aggályos súlyos törvénysértés vádját.

Budapest, 2003. május 24.

Pós Péter

az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke

a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja

Kapcsolódó elemek