Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Estére mindenhol helyreállhat az áramszolgáltatás

Vértesbogláron teljes, öt településen részleges áramszünet van Fejér megyében; a hiba elhárításán százötvenen dolgoznak, szombat estére várhatóan mindenütt helyreáll az áramszolgáltatás - közölte az EON áramszolgáltató sajtóreferense az MTI-vel.


Dátum: 2010-11-27 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:31.096839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az éjszakai havazás és szél hajnalra húsz településen okozott gondot az áramszolgáltatásban. A tapadó hó súlya alatt vezetékek szakadtak el, oszlopok dőltek le. Egy kidőlt villanyoszlop egy transzformátorházra zuhant, s megrongálta - tette hozzá Egyházi Nikoletta.

Tájékoztatása szerint kora délután Vértesbogláron teljes, Csákváron, Lovasberényben, Bakonycsernyén, Rácalmáson és Csákberényben pedig részleges kimaradás volt az áramszolgáltatásban.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei a közúti akadályok elhárítása, a hóban elakadt kamionok mentése mellett, a kidőlt, útra zuhant oszlopok, a leszakadt vezetékek, illetve a vezetékre esett faágak eltávolításához nyújtottak és nyújtanak segítséget - mondta el az MTI-nek Makó Gábor százados, az igazgatóság ügyeletese.

Kapcsolódó elemek