"Ópusztaszer nemzetpolitikai szempontból is fontos"
Magyar Anna (Fidesz), a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke támogatja Semjén Zsolt (KDNP) felvetését, mely szerint az új alkotmányt Ópusztaszeren írhatnák alá; a politikus szerint a Nemzeti Történeti Emlékpark egy az EU soros magyar elnökségéhez kapcsolódó rendezvénynek is helyt adhatna.
Dátum: 2010-11-27 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:31.825196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azt, hogy az új alkotmányt Ópusztaszeren írják alá, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javasolta, erről kormánydöntés még nincs -mondta az országgyűlési képviselő az MTI-nek szombaton, hozzátéve: a felvetést megyei közgyűlési elnökként örömmel támogatja.
Az emlékpark egy, az Európai Unió soros magyar elnökségéhez kapcsolódó rendezvénynek is helyet adhatna a jövő év első felében. Immár hagyományosan június végén rendezik meg Ópusztaszeren a több ezer embert vonzó nemzetközi íjásztalálkozót, ez a külföldieket is érdekelhetné, hiszen igazi kuriózumokat láthatnának itt -közölte Magyar Anna.
Kitért arra, hogy az emlékpark egyáltalán nem részesült állami támogatásban, holott jellegéből adódóan egy ilyen intézmény - hasonlóan a szentendrei skanzenhez vagy a Nemzeti Színházhoz -nem működhet állami támogatás nélkül.
Ópusztaszer nemcsak a hagyományok vagy a kulturális értékek miatt, hanem nemzetpolitikai szempontból is fontos. A park "az átélhető nemzettudat" helyszíne, a nemzet találkozóhelye lehetne -hangsúlyozta a politikus.
Magyar Anna kifejtette, a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel közösen jegyzett, a 2011-es költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványban javasolt 300 millió forintos támogatás az emlékpark normál működésének feltételeit teremtheti meg.
A parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának összegző munkacsoportja november 30-ig alakítja ki a az új alaptörvény koncepciójának egységes szövegét, amelyet az eseti bizottság december első felében vitat meg, majd az Országgyűlés elé terjeszt.