Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lápi nád, vörös sál, csapkodó Mesterházy


Dátum: 2010-11-28 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:35.939784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A kettős állampolgárság az olyan, mint a kettős könyvelés?" - Hacsek és Sajó - azaz Beregi Péter és Sas József - gondoskodott arról, hogy az MSZP szombati félévértékelőjére nem meghívóval érkezők is tudják: a baloldal rendezvényén vannak. Persze nem csak az ő műsoruk - amelynek tartalmát ugyanúgy meghatározta a lápi nád, a faxolás, a gumifeltétel és a félelem - utalt erre: a piros fények, az MSZP különböző szervezeteinek táblái és persze a kiosztott vörös sálak. Utóbbi nem csak a hideg miatt jött jól a közönség tagjai számára: egyszer Török Zsolt pártszóvivő és házigazda kérte meg az egybegyűlteket, hogy fogják össze sáljaikat, és emeljék a fejük felé, úgy, mint egy focimeccsen, ezzel is mutatva, hogy együtt vagyunk erősek. Később vettem észre, hogy valaki a fejére kötötte, mint Robert De Niro a Szarvasvadászban - úgy látszik, a szónokok hevülete meghozta a harci kedvet.

Az MSZP-s rendezvényről szóló teljes beszámoló az MNO-n olvasható.

Kapcsolódó elemek