A kormány segíteni kívánja az öngondoskodást
Az öngondoskodás erősítésében számít a megmaradó magánnyugdíjpénztárakra a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György a nol.hu-nak elmondta: aki racionálisan mérlegel, az nem juthat olyan döntésre, hogy pénztártag marad, és hozzátette, őt meggyőzte a kormány nyugdíjmentő csomagja, így biztos átlép az állami rendszerbe.
Dátum: 2010-11-28 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:36.724835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Matolcsy György kifejtette: a magánkasszák tagjainak többsége várhatóan az állami nyugdíjrendszert fogja választani. Ez pedig szerinte egy összeolvadási hullámot indíthat el a pénztáraknál. A politikus elképzelhetőnek tartja, hogy ha összeáll az államháztartás egyensúlyát biztosító reformcsomag, akkor olyan intézkedéseket is elfogadnak, amelyek az öngondoskodást, az önkéntes nyugdíjpénztárakban való részvételt ösztönzik.
A miniszter szerint a magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítása biztosítja a választás szabadságát a tagoknak, bár azt elismerte, hogy súlyos következményeket vállal, aki a magánkasszánál marad.
Elmondta azt is, nem visszamenőlegességről van szó, az állami nyugdíjra is megmarad mindenki jogosultsága 2011. január 31-ig, az addig megszerzett követelést az állam nem veszi vissza. Február elsejétől viszont már csak azok szerezhetnek jogot, akik visszalépnek.
A kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben eltöltött évek során elért reálhozamokat szakemberek számítják majd ki a visszalépők esetében. Ha pozitív a hozam - esetenként akár több százezer forintról is szó lehet -, akkor felkínálják a választás lehetőségét: azt fel lehet venni készpénzben, ám ekkor 16 százalék szja-t kell fizetni, vagy át lehet utalni valamelyik önkéntes nyugdíjpénztárba, ami viszont adómentesen megtehető. Akinek viszont nem érte el a hozama az inflációt, azoknál az állam kiegészíti a hiányzó összeget. Többségében ilyen pénztártagok vannak - tette hozzá a miniszter.