Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál elutazott az Afrika-EU csúcstalálkozóra

Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap Tripoliba utazott, ahol részt vesz az Afrika-EU csúcstalálkozón.


Dátum: 2010-11-28 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:38.128790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnöki hivatal közlése szerint az államfő a kétnapos tanácskozás plenáris ülésein vesz részt. A líbiai Tripoliban hétfőn kezdődő 3. Afrika-EU csúcstalálkozón 80 európai és afrikai állam- és kormányfő gyűlik össze, hogy a "beruházás, a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés" témával összefüggésben új, ambiciózus távlatokat nyisson a két kontinens közötti együttműködés előtt - olvasható az EU tájékoztatási honlapján.

Az eseményen részt vesz többek között Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Andris Piebalgs európai fejlesztési biztos.

A két kontinens a 2007-ben beindított Afrika-EU partnerség keretében egyenlő partnerként közös érdekeket és stratégiai célkitűzéseket követ, ami túlmutat a hagyományos fejlesztési politika fókuszán. A csúcstalálkozón a vezetők minden bizonnyal felszólalnak a fejlődés és a szegénység elleni küzdelem hajtóerejének tekintett inkluzív növekedés és fenntartható fejlődés mellett - olvasható az EU-s honlapon.

Kapcsolódó elemek