Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vas megyei kiadványokat mutatnak be Lendván

Vas megyét bemutató kiadványokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők hétfőn a Muravidék központjában, Lendván, a Bánffy Központban.


Dátum: 2010-11-28 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:38.817050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke az MTI-nek elmondta: a bemutató egyben ajánlás is a különböző tájegységeink történetét, értékeit feldolgozó fotóalbumok, szakácskönyvek, turisztikai kötetek, és az ezer éves Vas megye jubileuma alkalmából megjelent kiadványok köréből. Az ősz során élénk Vas megyei kulturális programkínálatból válogathattak a muravidéki magyarok Lendván - fűzte hozzá.

A Vas Megyei Önkormányzat és a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Önkormányzati Közösség között 2010. évre szóló együttműködési munkaprogram keretében jelentős művészeti események kezdődtek októberben - emelte ki a határon átnyúló kulturális együttműködésről szólva a vasi közgyűlés alelnöke.

Nagy Judit Munkácsy-díjas textil- és gobelinművész, akit szoros szakmai és érzelmi szálak kötnek a megyéhez, életművének válogatott alkotásaiból rendezett kiállítással mutatkozott be Lendván a felújított műemlék zsinagógában - emlékeztetett.

A művésznő a kortárs 20. és a 21. század eleji magyar textilművészet egyik meghatározó, kiemelkedő, nemzetközi rangú személyisége. A Szombathelyen szervezett Nemzetközi Textil Triennálék során két alkalommal - legutóbb tavaly - nyerte el a fődíjat. A megyében élő képzőművészeket Kamper László grafikusművész képviselte egy másik programon, melynek szintjén a Lendva központjában működő Bánffy Központ adott teret.

Kapcsolódó elemek