Egyre több szervezet él vissza a támogatással
Szűkítené a szociális államtitkárság a jövő évtől azoknak az egyházaknak a körét, amelyek szociális szakellátó intézmény fenntartójaként kiegészítő normatívára jogosultak - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.
Dátum: 2010-11-29 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:40.682922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tovább növelnék a többlettámogatás mértékét, ami azonban feszültséget idézhet elő a világi működtetők, többek között a megyei önkormányzatok körében.
A szociális, család- és ifjúságügyi államtitkárság a lapnak azzal indokolta döntést, hogy egyre több szervezet él vissza a támogatással, és intézkedésükkel megakadályozhatnák az indokolatlan mértékű pénzkiáramlást. A szociális tárca szerint ugyanis a jelenség indokolatlan többletkiadást okoz a költségvetésnek, valamint társadalmi, erkölcsi szempontból sem kívánatos. Ezt a kormány úgy érné el, hogy a szociális törvényben meghatározott egyházi fenntartó fogalma alá kizárólag a szociális feladatok ellátására is kiterjedő megállapodást kötött egyházak tartoznának. E megállapodásokat az első Orbán-kormány 1998-2000 között megkötötte a történelmi egyházakkal.
A lap felidézi: az egyházi kiegészítő támogatás bevezetésének célja eredetileg az volt, hogy azon történelmi egyházak, amelyek aktívan részt vállalnak a szociális ellátórendszer működtetésében, többlettámogatáshoz jussanak.