Magyar visszavágás
Dátum: 2010-11-29 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:43.171291, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pataky István:Eredményesen vágott vissza a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP). Elemző és politikus legyen a talpán, aki a tegnapi szlovákiai helyhatósági választások eredményeiből más következtetést próbálna levonni. Mintha önmagukat igyekeztek volna korrigálni a magyarok, jelezve mindenkinek: fatális tévedés, egyszeri kisiklás volt csupán a Most - Híd nevű magyar-szlovák párt néhány hónappal ezelőtti hatalomba emelése. Pedig a körülmények nem az MKP mellett szóltak. A parlamenti választásokon megtapasztalt bukást a párt lefejezése követte, és újságírók, szociológusok, politológusok hosszú sora temette a magyar formációt. Eközben a Most - Híd pénzzel, paripával, fegyverrel és egy óriási adag önbizalommal vágott neki az újabb megméretésnek. Mégsem ismétlődött meg a júniusi siker.
Ugye emlékszünk még a magyar-szlovák vegyes párt budapesti rajongóinak érveire a szlovák parlamenti választásokat követően? Azért vesztett az MKP, mert az izgága Orbán Viktor mielőbb át kívánta verni az Országgyűlésen a határon túliak számára könnyített honosítást biztosító törvénymódosítást. Továbbá azért, mert a Fidesz "túlszerette" Csáky Pálékat, a közös kampány pedig "elriasztotta" a mindig középre húzó felvidékieket. Az asztalfiókokban alighanem most is készen álltak a mérgezett nyilak. Miszerint Orbánék tovább ásták az MKP sírját azzal, hogy csak a magyar pártot hívták meg az újraindított Magyar Állandó Értekezletre. Az öntudatos felvidékiek azonban ismét sarkukra álltak, és voksaikkal kárpótolták az önbecsülésében megsértett, ízig-vérig européer és multikulturális Most - Hidat - írták volna az "elfogulatlan" elemzők.