Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai díszzászlót kapott Kaposvár

Díszzászlóval tüntette ki az Európa Tanács Kaposvárt az európai egység népszerűsítéséért, a testvérvárosokkal folytatott együttműködés elismeréseként. A díszzászlót Johanna Schicker, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja, a díjat odaítélő bizottság elnöke adta át Szita Károlynak, a város polgármesterének Kaposváron, szombaton.


Dátum: 2003-05-25 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:33.087408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európa Tanács Miniszterek Bizottsága 1955-ben hozta létre az Európa Díjat, amelynek négy, különböző fokozatú kitüntetésével - az Európai Diplomával, Díszzászlóval, Díszplakettel és Európa Díjjal - az európai polgárok közötti kapcsolat javítását, az európai eszme terjesztését ismerik el.

Díszzászlót az idén 31 település kapott, Európai Diplomával pedig ez idáig 38 település büszkélkedhet.

Johanna Schicker beszédében hangsúlyozta: Európa országainak, a településeknek közös érdekük, hogy erősítsék Európa egységét, s ki-ki a maga területén részt vállaljon ennek a programnak a megvalósításában.

Közölte: Kaposvár sokat tett azért, hogy testvérvárosi kapcsolatokat alakítson ki több európai országban, s ezek hasznosan és eredményesen működjenek.

A díjat odaítélő bizottság elnöke utalt arra: a díszzászlóra benyújtott pályázatból is kitűnt, Kaposvár az elmúlt egy évben is kiemelkedő munkát végzett.

A 45 nemzetet tömörítő Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kaposvár ez irányú törekvéseit ezt megelőzően, 2002-ben Európai Diplomával ismerte el, a most megítélt Díszzászlóval az azóta eltelt időben elért eredményeket jutalmazták.

Szita Károly hangsúlyozta: Kaposvár lakói mindig is sokat tettek városukért, s mindig figyeltek egymásra.

Meggyőződése szerint ennek köszönhető, hogy Kaposvár egyetemi város és püspöki székhely lett, régiós társközponti szerepet kapott, hogy megépült a várost elkerülő autópálya, s több bevásárlóközpont.

- Kaposvár európaiságát nem kell bizonygatni, Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása azonban új kérdéseket vet fel, amelyekre megfelelő válaszokat kell adni - jelentette ki a polgármester.

Hozzátette: Kaposvár felkészült erre, s ezt az Európai Unióhoz hamarosan benyújtandó pályázatok is igazolják majd.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek