Kedvező a fogadtatása a kormány reformintézkedéseinek
A kormány jelentős, több területet érintő adóintézkedéseinek legfőbb célja az ország versenyképességének javítása, valamint a családok és a fogyasztás támogatása - összegezték a PwC vezetői a társaság adókonferenciájának keretében tartott sajtótájékoztatón. A gazdasági növekedés fokozatos javulását prognosztizálta Magyarország számára hétfőn kiadott féléves gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.
Dátum: 2010-11-29 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:47.740801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lőcsei Tamás cégtárs úgy vélekedett, hogy reformértékű intézkedésekről van szó. A különadók bevezetése az adószakértő szerint a kiszámíthatóság és a tőkebeáramlás szempontjából nem túl pozitív, de várakozásai szerint egyszeri intézkedésről van szó. Az adócsomag zászlajára tűzte a gazdaság fehérítését is, de senki ne gondolja, hogy egy csapásra megszünteti a kreatív könyvelést vagy a minimálbéresek arányát - tette hozzá Lőcsei.
Gyorsulhat a növekedés
A brüsszeli előrejelzés szerint az idén 1,1, jövőre 2,8, 2012-ben 3,2 százalékos gazdasági növekedés várható. (A kormány előrejelzése 0,8, 3,0 és 3,5 százalék.) A bruttó hazai össztermékhez (GDP) mért deficit az idén 3,8, jövőre 4,7, 2012-ben 6,2 százalék lesz az előrejelzés szerint. (A kormány terve rendre: 4,0, 2,4 és 2,3 százalék.) A bizottság várakozásai szerint jövőre megkezdődik a munkanélküliség lassú csökkenése (az idén 11,1, jövőre kerek 11, 2012-ben 10,3 százalék), és kisebb lesz az infláció is (az idén 4,7, jövőre 3,9, 2012-ben 3,7 százalék - a kormányzati prognózis 4,7, 3,5 és 3,3 százalék).
Részletes elemzésében az Európai Unió végrehajtó szerve rámutatott, hogy a nemzetközi gazdasági válság még tavaly is súlyos hatással járt Magyarországon, bár miután a kormány végrehajtotta az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által is jóváhagyott kiigazítási programot, a helyzet stabilizálódott. A hitelfeltételek szigorodása, a reálbérek csökkenése és a növekvő munkanélküliség miatt csökkent a fogyasztás, és növekedtek a háztartások megtakarításai, továbbá csökkentek a befektetések a vállalati szektorban is.
A munkanélküliség javulását segíti a bizottság szerint a mérséklődő adószorítás, a társasági jövedelemadó csökkentése, valamint a befektetési tervek.