Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövő márciusra készülhet el a kormány szórványstratégiája

Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár irányításával, egyházi és civil szereplők bevonásával megkezdődött az egyeztetés a kormány szórványstratégiájáról. Az első, november 27-ei temesvári tárgyalási fordulón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár is jelen volt.


Dátum: 2010-11-29 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:48.774683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország kormánya szakít az elmúlt nyolc év határon túli magyar politikájával, hiszen a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kiemelt helyet foglal el a nemzetközpontú szemlélet. Ennek jegyében készül Magyarország Nemzetpolitikai Stratégiája, amelynek része a KIM Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága által összeállított részstratégia a határon túli szórványközösségek helyzetéről, jövőjéről. A dokumentum megállapítja, hogy a határon túli szórványközösségek helyzete drámai és azonnali cselekvést kíván. A Trianon óta eltelt évtizedek komoly veszteségeket okoztak közösségeink számára, sokuk - amelyeket 1990-ben még szórványként tartottak számon -, mára szinte eltűnt, míg a korábban "tömbmagyarként" számon tartott közösségek szórvánnyá zsugorodtak.

Jövő év elejére készül el a végleges Szórványstratégia

A tanácskozáson részt vevő egyházi és civil szereplők nagyra értékelték a kormányzat nyitottságát a téma iránt, és készséggel vesznek részt a részstratégia alkotásában, hiszen csaknem teljes egészében egyetértettek a Kormányzat helyzetértékelésében és a cselekvés irányaiban.

Az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság folytatja az egyeztetéseket más helyszínen és más partnerekkel, és várja az észrevételeket annak érdekében, hogy a Nemzetpolitikai Stratégia részét képező Szórványstratégiát 2011. március 15-ig véglegesítve elkészíthesse - tájékoztat közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága.

Kapcsolódó elemek