Patak-rekonstrukció Hevesben
Meder-rekonstrukciót hajtott végre az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Heves megye turisztikailag egyik leglátogatottabb térségében, a hőforrásairól nevezetes Egerszalók, illetve Demjén határában folyó Laskó-patakon - tájékoztatott Csont Csaba, az igazgatóság szóvivője.
Dátum: 2010-11-29 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:49.865279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beruházás közel 102 millió forintos költségét teljes egészében az Európai Unió fedezte - közölte Csont Csaba. Elmondta: a Laskó-patak, mint a környező terület és települések csapadékvizeinek befogadója nagy esőzések, illetve a tavaszi hóolvadás idején gyakran kilép medréből, elöntéssel veszélyeztetve a környező külterületi és belterületi ingatlanokat.
Ebben a helyzetben a projekt legfőbb célja a Laskó-patak vízszállító képességének helyreállítása, a települési csapadékvizek elvezetésének biztosítása, továbbá természeti állapotának javítása, az élővilág részére a jelenleginél kedvezőbb élettér kialakítása volt - tette hozzá.
Közlése szerint a beruházás keretében a patak teljes hosszán, mintegy 20 kilométeren kiirtották a mederbe nőtt cserjéket és bozótot, illetve a hordalék és iszap elvezetése érdekében bővítették a medret. Egyben kőszórással rendbe hozták a meglévő hidak alatti mederburkolatokat, a befolyó árkok, átereszek környezetét szintén burkolattal látták el. A szakadó partokat, rézsűmegcsúszásokat szintén kőszórással biztosították - ismertette Csont Csaba.