A legnagyobb izraeli hadművelet az intifáda kezdete óta
Az izraeli haderő a palesztin általános felkelés, az intifáda 2000. szeptemberi kezdete óta kedd hajnalban az eddigi legnagyobb hadműveletét indította el.
Dátum: 2002-03-12 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:54.962621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli fegyveres erők 120 harckocsival lényegében elfoglalták a Jordán folyó nyugati partvidékén fekvő Rámalláh palesztin autonóm település egész területét, a Jasszer Arafat palesztin elnök irodáinak otthont adó városközpont kivételével. A legutóbbi veszteségmérleg szerint az izraeli bevonulás alatt négy palesztin vesztette életét.
A hadművelet kiterjedt mértékéről az izraeli fegyveres erők szóvivője nyilatkozott a francia hírügynökségnek. Az egyszerre több irányból indított páncélostámadás kezdetén Rámalláhban végeztek egy kollaboránsnak tartott, 19 éves palesztinnal. A golyók lyuggatta holttestet bokájánál fogva felakasztották a város főterén. A tettesek a Fatah mozgalom nem azonosított tagjai voltak - közölte egy palesztin biztonsági tisztségviselő.
Az izraeli katonai rádió arról számolt be, hogy kedd reggel a Jordán nyugati partján fekvő Hebron belvárosában egy palesztin többször hasba szúrt egy izraelit, akit súlyos sérülései miatt kórházba szállítottak. A rádió nem tért ki arra, hogy az áldozat telepes-e.
A Palesztin Hatósággal kötött egyezmény alapján Izrael 1997-ben kiürítette Hebron 80 százalékát, de változatlanul ellenőrzése alatt tart egy területi beékelődést a muzulmánok és zsidók által egyaránt szentként tisztelt Pátriárkák Sírja közelében, ahol mintegy 400 szélsőséges zsidó telepes él elsáncolva 120 ezer palesztin gyűrűjében.
Ugyancsak Hebronból érkezett hír, hogy keddre virradóra belehalt sebesüléseibe egy 15 éves palesztin fiú, akit egy hete lőttek meg izraeli katonák.
Tűzharcban agyonlőttek négy palesztint izraeli katonák kedden a Gázai övezetben fekvő Necarim zsidó település határában. A palesztinok előzőleg aknavetőkből tűz alá vették a falut, és feltehetően további támadásra készültek - áll az izraeli hadsereg közleményében.
Izraeli Apache helikopterekből kedd délelőtt rakétákat lőttek ki Jasszer Arafat palesztin elnök testőrsége, a 17-es Erő egyik állására a Gázai övezet déli részén. A légicsapásban négy palesztin halt meg.
A Gázai övezet középső részén az izraeli hadsereg kedd reggel megszállt egy palesztin települést, és összeterelte a 16 és 60 év közötti férfilakosságot. A katonák hangosbeszélőn szólították fel az említett korosztályhoz tartozó férfiakat, hogy gyülekezzenek a mecset melletti főtéren, ahol összekötözték kezüket, és bekötötték a szemüket - mondták helyi lakosok telefonon a francia hírügynökségnek.
A Jordán nyugati partján fekvő Deheise menekülttáborban begyűjtött mintegy 600 palesztin túlnyomó többségét keddre virradóra szabadon engedte az izraeli hadsereg. Szemtanúk szerint alig hetvenen maradtak fogságban. A Betlehem közelében fekvő táborban előző nap terelték össze kihallgatásra a 15 és 45 év közötti férfiakat az iskolaépületekben.
A Golán dombjait megszállva tartó izraeli katonák kedden már a második egymást követő napon aknavetőkkel lőttek libanoni területet. A vitatott Sebaa-tanyákon állomásozó katonák célpontja egy falu határában fekvő dombvidék a határ túloldalán - értesült szemtanúktól a Reuters. Libanoni biztonsági források szerint a térségből néhány órával korábban fegyveresek tüzet nyitottak az izraeli katonákra.