Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Versenyképesebb, hatékonyabb uniós mezőgazdaságot!

Magyarország erős, megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkező uniós Közös Agrárpolitikában (KAP) érdekelt - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a magyar álláspontot ismertetve az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsában hétfőn Brüsszelben, ahol megkezdődött a KAP 2013 utáni jövőjéről szóló bizottsági dokumentum érdemi vitája.


Dátum: 2010-11-29 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:51.213379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodájának hétfői közleménye idézi Fazekas Sándort, aki a tanács ülésén hangsúlyozta: "fontosnak tartjuk mind a közvetlen (I. pillér) mind a vidékfejlesztési (II. pillér) támogatásokat." Magyarország a támogatás fenntartásával szeretné elérni a piaci kockázatok csökkentését, és a termelők jövedelmének stabilizálását.

Dacian Ciolos mezőgazdasági biztos a tagállamok miniszterei előtt részletesen ismertette a november 18-án kiadott bizottsági dokumentum fontosabb elemeit, majd ezt követően a tanácskozáson jelenlévő miniszterek mondtak véleményt a bizottsági javaslatról.

Fazekas Sándor felszólalásában kiemelte: a bizottsági közlemény megfelelő vitaalapot nyújt a tárgyalások megkezdéséhez; sorra veszi a KAP előtt álló kihívásokat, rögzíti az elérendő célokat és a megőrzendő értékeket. Jelezte, leendő soros elnökként eltökélt abban, hogy minden tagállam véleményét figyelembe véve olyan tanácsi következtetést tegyen le az asztalra, amelyet a miniszterek 2011 márciusában, a tanácsi ülésén egyhangúlag elfogadnak. A konszenzusos tanácsi állásfoglalás azért fontos, hogy az Európai Bizottság jogszabály-előkészítő munkájához támpontot, orientációt nyújtson. A közös agrárpolitika célkitűzése, hogy Európa mezőgazdasága dinamikusabbá, versenyképesebbé és hatékonyabbá váljék - emlékeztet a közlemény.

Fazekas Sándor még hétfőn délelőtt tárgyalt a lengyel agrárminiszterrel. Tekintettel arra, hogy 2011 július 1-jétől a lengyelek töltik be a soros elnöki posztot, áttekintették a teendőket a közös agrárpolitika és halászati politika területén. A két fél egyeztette nemzeti álláspontját és összehangolta elnökségi tevékenységének elemeit - tartalmazza a tárca közleménye.

Kapcsolódó elemek