Újabb hazai fejlesztések kezdődnek
Magyarország fejlődését 235 millió euróval segíti az Európai Beruházási Bank (EIB), amelynek Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke, Anton Rop két hitel-megállapodást írt alá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel hétfőn Budapesten - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Dátum: 2010-11-29 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:51.891454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A most létrejött megállapodások egyike 150 millió euró összegben a regionális operatív programok keretében az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházásokhoz előírt hazai önrész fedezetére szolgál.
További 85 millió euró támogatja a Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem meglévő épületeinek, kutatási eszközeinek felújítását és modernizációját, valamint a kutatási és fejlesztési tevékenységgel összefüggő bérjellegű kiadásaik finanszírozását a 2010-2013 közötti időszakban. Az EIB ezt a hitelkeretet 2010. október 15-én hagyta jóvá az ország számára a Budapesti Egyetemek projekt megvalósítása érdekében.
A minisztérium közleményében emlékeztet: Magyarország és az EIB kapcsolatai 1990-ben kezdődtek, az azóta eltelt időszakban a bank közel 12,6 milliárd euró összegben biztosított forrást több mint 120 fejlesztés finanszírozásához. Az EIB támogatásával megvalósított hazai beruházások elsősorban a környezetvédelmet, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését érintették, továbbá az ipar, az energetika, a telekommunikáció és az oktatás megújulását segítették - tartalmazza az NGM közleménye.