Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juhászfesztivál Túrkevén

Juhászok vetélkednek egymással a hétvégén Túrkevén; a Kevi Nyár elnevezésű rendezvénysorozat nyitányaként tartott kétnapos szakmai fesztivált több kulturális és gasztronómiai esemény színesíti.


Dátum: 2003-05-25 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:33.686071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az országosan egyedülálló esemény szombati nyitónapján az Európai Unióhoz való csatlakozás apropóján a juhtenyésztésről, az értékesítésről, valamint az állategészségügyi tudnivalókról hangzottak el előadások állattenyésztőknek és -tartóknak a városházán.

Ugyancsak e napon került sor a második országos pásztordal-éneklő versenyre a Korda Sándor Filmszínházban; a vetélkedőn a különböző dalkörök, együttesek több száz énekessel képviseltették magukat.

Vasárnap a birkapörkölt és egyéb tájjellegű ételek főzővetélkedőjével és kakaskukorékoló versennyel folytatódik a program.

A kakaskukorékoló versenyre benevezett szárnyasok közül az lesz a győztes, amelyik a meghatározott időtartam alatt a legtöbbször hallatja majd hangját.

Ugyancsak vasárnap rendezik meg az országos juhnyíró bajnokságot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek