Ismét útlezárások a Sajó áradása miatt
A Sajó újabb áradása miatt teljes útzárat rendeltek el a 26-os számú főutat Sajókazával összekötő szakaszon, valamint Putnok és Borsodbóta között - tájékoztatta a Magyar Közút Zrt. Borsod megyei igazgatósága kedden az MTI-t.
Dátum: 2010-11-30 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=155998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:56.264715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlés szerint mindkét utat keddre virradóra lezárták.
Továbbra sem lehet közlekedni a 3601-es út egy részén. Muhi és Köröm között a magas vízszint miatt a komp sem közlekedik.
Tetőzött a Sajó és a Bódva is a felső szakaszokon
Keddre virradóra tetőzött a Sajó és a Bódva, a folyók felső szakaszán azóta már apad a vízszint, a középső és alsó szakaszokon azonban még áradó jellegű vízállásokat mérnek - mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője az MTI-nek.
Csont Csaba közlése szerint a Sajó az előrejelzett értéknek megfelelően Sajópüspökinél keddre virradóra 320 centiméterrel tetőzött, azóta 28 centit apadt, jelenleg 292 centiméter a vízállás.
A folyó középső és alsó szakaszán vízszintemelkedésre kell számítani. A másodfokú árvízvédelmi készültség továbbra is érvényben van - tette hozzá.
Keddre virradóra a Bódva is tetőzött Hídvégardónál, ott 237 centiméteres vízszintet mértek, azóta 212 centiméterre apadt a folyó, azaz 25 centis a csökkenés. A középső és alsó szakaszon áradó vízállások várhatók.
A szakember közlése szerint a hideg idő hatására a vízgyűjtőterületen a csapadékutánpótlás csökkent, így az árhullámok levonulóban vannak.