Az önbecsülés alaptörvénye
Dátum: 2010-11-30 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:55:57.350036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kulcsár Anna: Nagy hiba, hogy Sólyom László csak utal rá, de nem veszi tudomásul, hogy 20 év alatt megváltozott a világ. A választók levonták a konzekvenciát, és úgy döntöttek, hogy alkotmányozó többséggel ruházzák fel a jobboldali pártszövetséget. A rendszerváltoztató nagy pártoktól megvonták a bizalmat. Az MDF-et és az SZDSZ-t ráadásul kibuktatták a Parlamentből. Az MSZP középpárttá lett. (...)
Az új Országgyűlés nem sokkal az idei választások után, már június 29-én alkotmány-előkészítő eseti bizottság felállításáról határozott. A 45 tagú testület július 20-án megalakult, és elkezdte a jogalkotást. Munkacsoportjai úgynevezett részkoncepciókat dolgoztak ki, ezek egybefésült változatá a hét elején kell a Parlament elé terjeszteni. Az ország történelmi lehetőség előtt áll, a kormányzó erők történelmi felelősséget viselnek politikájukért. Egy lényegre törő, rövid, tömör alkotmánnyal helyreállíthatnák a nemzet önbecsülését.