Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

VI. Körömi Rákóczi Fesztivál

Az ország minden részéből, valamint a Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek autóbuszokkal Rákóczi hagyományőrző egyesületek, tánccsoportok, énekkarok, zenekarok, népdalkörök a VI. Körömi Rákóczi Fesztiválra szombaton.


Dátum: 2003-05-25 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:33.973409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Rákóczi Szövetség, annak miskolci és körömi szervezetei a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója alkalmából rendezték meg a Sajó-parti település határában a fesztivált, ott, ahol 1707. május 24-én II. Rákóczi Ferenc megnyitotta az Ónodi Országgyűlést.

A résztvevők színes népi öltözetben, fúvószenekarral vonultak a falu központjából a réten hat éve felállított Rákóczi emlékműhöz.

Tóth Tibor, a Körömi Hagyományőrző Egyesület elnöke felidézte a korábbi évek ünnepségeit, és elmondta: az idén Rákóczi Ferenc gondolatait, intelmeit és imáit próbálják közelebb hozni a ma és a holnap emberéhez a felavatásra kerülő tűzzománc emléktáblára írt idézetekkel.

Kormos Dénes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke emlékeztetett arra, hogy a térség, a régió a történelem folyamán mindvégig a magyar progresszió, a társadalmi haladás fellegvára volt.

A Határon Túli Magyarok Hivatala nevébe C. Tóth János főosztályvezető köszöntötte a fesztivál résztvevőit.

A tűzzománc emléktáblát Mikolai Vince pápai prelátus szentelte fel, majd az ország minden részéből érkezett hagyományőrző együttesek estig tartó műsorával zárult a fesztivál.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek