Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Debrecen bírósághoz fordul a villamostender ügyében

Súlyosan jogsértőnek tartja a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) által hozott, a debreceni 2-es villamos járműbeszerzési tenderével kapcsolatos elutasító döntést a város önkormányzata, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordul a Fővárosi Bírósághoz - jelentette be Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármester kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.


Dátum: 2010-11-30 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:05.163311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KDB még hétfő este közzétett döntése szerint "a kiírás műszaki tartalma nem volt egyértelmű". Az immár ötödik alkalommal kiírt, 18 alacsonypadlós villamoskocsi gyártására és leszállítására vonatkozó tendert az olasz AnsaldoBreda cég nyerte meg, a döntés ellen fellebbezett a vesztes spanyol CAF, s ennek nyomán született a döntőbizottság elutasító határozata.

A debreceni önkormányzat a jogi procedúra mellett újabb járműbeszerzési tendert ír ki, de módosítani kell az európai uniós támogatási szerződést is - mondta Pajna Zoltán. Tavasszal egyébként a spanyol CAF cég ajánlatát hirdették győztesnek, amit akkor az olaszok és a többi vesztes támadott meg, s azt követően semmisítette meg az eljárást a KDB.

Pajna Zoltán szerint az önkormányzat nem tudja elfogadni a KDB-nek a műszaki tartalmat kifogásoló megállapítását, már csak azért sem, mert a kiírást minden illetékes közreműködő szervezet és hatóság - így a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. és az Európai uniós Közbeszerzési Koordinációs és Szabályozási Egység (EKKE) - szabályosnak talált.

"Ez nem is lehet másképp, hiszen a dokumentum elkészítésében a legjobb hazai vasúti és kötöttpályás közlekedéssel foglalkozó szakemberek vettek részt. Az eljárást lezáró döntést megelőzően, az EKKE szabályozási jelentése alapján az eljárást az ajánlatkérő a Közbeszerzési Törvény rendelkezéseivel összhangban folytatta le" - tette hozzá az alpolgármester. Pajna Zoltán közölte: a debreceni önkormányzat a döntőbizottság magatartását súlyosan jogsértőnek tartja, ezért fordul bírósághoz.

A debreceni 2-es villamos-projekt járműbeszerzésére a közbeszerzési eljárást először 2008 őszén írták ki, amit azóta négy sikertelen pályázat követett, s már eddig is kétéves késlekedést okozott. Pajna Zoltán szerint most újabb, legalább fél éves csúszás várható a beruházásban, vagyis 2012 őszén már bizonyosan nem kezdődhet meg a próbaüzem az új vonalon, s várhatóan módosítani kell az uniós támogatási szerződést is.

Az összesen csaknem 18 milliárdos beruházás keretében 7,2 kilométer hosszúságú új villamospálya épül - ennek kivitelezőjével már szerződést kötött a város -, és 18 új csuklós villamost helyeznének üzembe.

Kapcsolódó elemek