Megkezdődött az első kártérítési per a Mal ellen
Megkezdődött a vörösiszapömlést követő első kártérítési per a Fővárosi Bíróságon; Konkoly József devecseri lakos csaknem húszmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést kérve nyújtott be keresetet a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen.
Dátum: 2010-11-30 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:05.789567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Salamonné Piltz Judit vezette tárgyalás első napján Hidasi Gábor felperesi ügyvéd ismertette a keresetet, amelyben arra kérték a bíróságot, hogy ítéljenek meg a felperesnek 19 millió 327 ezer forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést.
A kereset szerint az október 4-i katasztrófa során Konkoly József háza és annak berendezése teljesen elpusztult, az épületet bontásra ítélték, a kár bekövetkezéséért pedig a Mal Zrt. felelős. Az ügyvéd úgy véli, a kártérítés jogalapját olyan közismert tények képezik, amelyeket a felperesnek felesleges bizonyítania.
Az alperes jogi képviselője, Ruttner György szerint azonban a felperesnek kell bizonyítania, hogy a kárt a Mal Zrt. jogellenesen és felróhatóan okozta. Azt mondta, a céget jogi felelősség nem terheli, a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények okozták. Ruttner György a felperes keresetének elutasítását kérte.