Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Parlament vezetői Budapestre látogatnak

Az Európai Parlament elnöke és frakcióvezetői 2010. december 2-án kétnapos látogatásra Budapestre érkeznek. A látogatás célja, hogy a magyar kormánnyal egyeztessenek a januárban kezdődő féléves magyar EU-elnökségről.


Dátum: 2010-11-30 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:07.537846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament elnökének, Jerzy Buzeknek a vezetésével érkezik hazánkba az Európai Parlament Elnökök Értekezletének delegációja. Az Elnökök Értekezlete az Európai Parlament egyik legfőbb politikai szerve, amelynek feladata többek között az Unió többi intézményével (így a leendő magyar elnökséggel) való kapcsolattartás.

A delegációban helyet foglal az Európai Parlament összes frakciójának vezetője. A látogatás első napján, csütörtökön a magyar kormány és az EP Elnökök Értekezlete együttes ülést tart az Országház épületében, amelynek keretében Orbán Viktor miniszterelnök és Jerzy Buzek EP-elnök sajtónyilvános beszédet mondanak. A beszédek után a kormány miniszterei zárt ülésen ismertetik a szektoriális prioritásokat, majd az EP-frakciók vezetői szólalnak fel.

Előzetes akkreditáció nincs, a Miniszterelnökség sajtóosztályán lehet bejelentkezni. Az ülést követően Martonyi János külügyminiszter vacsorát ad a delegáció részére. Pénteken a delegáció Kövér László Házelnökkel találkozik.

Kapcsolódó elemek