Meghosszabbították a lakóparképítésre kiírt közbeszerzési eljárást
Meghosszabbították a vörösiszap-katasztrófa által sújtott településeken épülő új lakóingatlanok kivitelezési munkálataira kiírt közbeszerzési eljárást, az építési vállalkozók csütörtökig pályázhatnak - tájékoztatta a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője kedden az MTI-t.
Dátum: 2010-11-30 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:08.224930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Petróczi Tímea elmondta, hogy az építtető kiválasztására bejelentett eredeti határidő november 30-a volt, de az eljárást december 2-áig meghosszabbították. A tárgyalásokat pénteken kezdik majd meg a pályázókkal, a nyertes cég nevét a közbeszerzési értesítőben teszik közzé.
Az építkezések várhatóan 2011 első negyedévében kezdődhetnek meg, a kijelölt telkeket mindkét településen megvásárolták az önkormányzatok. Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára a legutóbbi helyi lakossági fórumon elmondta, hogy a telkek közművesítése február végére fejeződik be. Szólt arról is, hogy Devecserben a település rendezési tervét az önkormányzatnak módosítania kell, a lebontandó ingatlanok telkei az önkormányzat tulajdonába kerülnek. A Torna-patak melletti északi városrész részletes tervezése folyamatban van, ott zöldterületet és ipari parkot alakítanak ki. Az újjáépítés kormányrendeletben rögzített határideje 2011. június 30.