Blair részsikere Brownnal szemben
Vasárnapi londoni sajtóértesülések szerint az erősen európárti brit kormányfő részsikert ért el a közös valuta közeli nagy-britanniai meghonosítását elvető pénzügyminiszterével szemben, jóllehet ennek valószínű ára a következő parlamenti választások elhalasztása lehet.
Dátum: 2003-05-25 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:35.289121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A The Sunday Telegraphnak brit kormányforrások azt mondták: Gordon Brown pénzügyminiszter, aki az átfogó előzetes hatásvizsgálat lezárultával június 9-én jelenti be a londoni alsóházban a kabinet döntését az euróról, a közös pénz belátható időn belüli bevezetésének elvetése mellett azt is ki akarta zárni, hogy még ebben a parlamenti időszakban kiírják ebben az ügyben a megígért népszavazást. Tony Blair kormányfő azonban, aki hosszú ideje - hivatalosan cáfolt, de a sajtó által tényként kezelt módon - háborúzik Brownnal euróügyben, elérte, hogy a pénzügyminiszter hagyja nyitva a választások előtti euróreferendum lehetőségét.
Ennek érdekében Blair arra is kész, hogy az eredetileg 2005 tavaszára tervezett következő parlamenti választásokat 2005 végéig, vagy akár 2006-ig is elhalassza - idézte a vezető vasárnapi konzervatív lap a miniszterelnök környezetéből származó értesüléseit.
Az eddig érvényben volt általános vélemény szerint a 2001-ben másodszor is nagy többséggel újjáválasztott munkáspárti kormány - amelynek mandátuma 2006 tavaszán jár le -, már egy évvel korábban szerette volna megrendezni a következő választásokat.
A brit sajtó tényként kezeli azt is, hogy Brown a júniusi 9-i hivatalos bejelentésben ki fogja zárni az euró belátható időn belüli nagy-britanniai bevezetését, azzal az érvvel, hogy nem teljesültek az előzetesen megszabott makrogazdasági alapfeltételek. A kormányon belüli Blair-párti frakció hívei szerint azonban a pénzügyminiszter azért halogatja a döntést az euró meghonosításáról, mert ő akarja - már miniszterelnökként - bevezetni Nagy-Britanniát a valutaunióba.
Nagy-Britannia a legnagyobb európai uniós gazdaság, amely - még a konzervatív érában hozott döntéssel - önszántából maradt ki a jelenleg 12 tagú valutaunió alapító országai közül. A brit Munkáspárt, miután 1997-ben kiütötte a 18 évig országló, és az euró meghonosítását mereven elvető konzervatívokat a hatalomból, némi habozás után maga is meglehetősen bizonytalan programot hirdetett az euró kérdésében. Eszerint a Labour-kormány "elvben" elfogadja a valutauniós csatlakozás gondolatát, de csak akkor, ha teljesül öt alapfeltétel.
Ezek: eléggé összhangban van-e a brit és az euróövezeti gazdasági ciklus ahhoz, hogy Nagy-Britannia hosszú távon együtt tudjon élni a valutauniós jegybanki kamatszinttel, problémák esetén van-e elég válaszadási rugalmasság az euróövezeten belül, a csatlakozás fellendíti-e a beruházásokat Nagy-Britanniában, jót tenne-e a belépés a londoni Citynek mint Európa pénzügyi központjának, és használna-e a brit eurótagság a növekedés és a foglalkoztatás stabilitásának.
Ez utóbbi feltételcsoportban látványos a különbség a brit gazdaság javára. A 2003-2004-es pénzügyi év költségvetésébe a brit kormány egyebek mellett 2,5-3,0 százalékos gazdasági növekedést, valamint 4 százalék alatti munkanélküliséget állított be; a növekedési előrejelzés csaknem a háromszorosa, a munkanélküliségi jóslat a fele a jelenlegi valutauniós átlagnak.
A vizsgált területek között a legfontosabbnak kikiáltott pénzügypolitikában sincs meg az összhang. Az Angol Bank februárban - jelentős meglepetést okozva a Cityben - negyed százalékponttal 3,75 százalékra, 1955 óta nem látott mélységbe csökkentette irányadó kéthetes repókamatát, azonban még ez is több mint egy teljes százalékponttal magasabb az euróövezeti irányadó rátánál, a kéthetes repótendereken alkalmazott igénybenyújtási kamatminimumnál, amely a március eleji negyed százalékpontos csökkentés óta 2,50 százalék. Mindkét bank változatlanul hagyta alapkamatait legutóbbi monetáris ülésén.
MTI - fidesz.hu