Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mitől kínos Sas József szereplése az MSZP nagygyűlésén?


Dátum: 2010-12-01 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:13.104100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tihanyi Örs: Az MSZP-t helyenként a saját törzsközönsége akadályozza abban, hogy megpróbálkozzon egy fiatalosabb arculat felmutatásával. Hiába bizonyította be például Mesterházy Attila az önkormányzati választások kampányában, hogy zseniálisan tud bohócot csinálni magából Michael Jackson-imitátorként, a közönség tetszését mégsem teljesen nyerte el. Nekik inkább a késő Kádár-kori langyos vizet visszaidéző Sas József fellépésére van igényük, aki a Mikroszkóp színpadon nem is olyan régen még Lenin-jelmezben hülyítette a Népszava olvasásán szocializálódott rajongókat. Így állhatott elő az a kínos helyzet, hogy a nagygyűlés egyik attrakciója Sas József lett.

(...)

Azért volt kínos Sas fellépése, mert személyében egy adócsalásért jogerősen elítélt közszereplőt üdvözölhetünk, akiről még az sem mondható el, hogy a "jobboldali terror" áldozata lenne, lévén saját elvbarátainak kormányzása idején kellett a vádlottak padjára ülnie.

Kapcsolódó elemek