Tarlós: Átvizsgáltuk a BKV helyzetét
Ma jelenik meg Tarlós István Otthonom Budapest című könyve. A főpolgármester szerint van, aki nem fog örülni a könyvnek. Tarlós István elárulta, szerettei sem nagyon örülnek annak, hogy kitárulkozik, és ennyire kiadja magát a kötetben. A főpolgármester szerint majd a liberálisok is azt fogják mondani, hogy kit érdekel, hogy Tarlós milyen volt gyerekkorában.
Dátum: 2010-12-01 09:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:13.443204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem egyszerű a dolog a BKV-val - fogalmazott Tarlós István. A BKV szörnyű helyzetben van, egy hónapja tettük le az esküt, azt még a "hülye is tudja, hogy ezt a szituációt nem mi állítottuk elő" amiben a BKV jelenleg van - mondta a főpolgármester.
Tarlós István azt is elmondta: akik nem segítik elő, hogy a BKV helyzetét megoldják, azok Budapestnek és a Fidesznek ártanak. Hozzátette: 12,5 milliárdot kértek, de nem kapták még meg.
A városvezető szerint a BKV-tól 800 milliárd forint hiányzik, az az egy hónap pedig, amióta hivatalban van, arra volt elég, hogy a helyzetet felmérjék. Hozzátette: ezt a szituációt nem lehet lokális ötletekkel megoldani, nincs az az zseni, aki erre megoldást tudna nyújtani, az államnak segíteni kell.
A BKV évente 40-50 milliárdos adósságot termelt eddig - véli Tarlós. A BKV rehabilitációja kormányzati hatáskör, de a törvény ezt a feladatot a főváros hatáskörébe utalja, ezt pedig a főváros képtelen megoldani - mondta a Ma reggelben a budapesti városvezető.