Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: Januártól 2000 tartalékos léphet szolgálatba

2011. január 1-jétől több mint 2000 önkéntes védelmi tartalékos szolgálatba léptetését tervezzük - jelentette ki Hende Csaba a tv2 Mokka című műsorában szerdán. A honvédelmi miniszter emellett beszélt a tartalékosok feladatairól és illetményéről, valamint az afganisztáni misszióról is.


Dátum: 2010-12-01 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:15.207614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányváltás idején 18 tartalékosa volt a magyar hadseregnek. 2011. január 1-jétől több mint 2000 önkéntes védelmi tartalékos szolgálatba léptetését tervezzük - mondta Hende Csaba. Mint ismert, a politikus a honvédelmi törvény általános vitájában a parlamentben kijelentette: 2014 közepéig 6-8000 kiképzett tartalékos katonával kell rendelkezni. Az ő feladatuk lesz a honvédség és az ország kritikus infrastruktúrájának - például a laktanyáknak - az őrzése. A minisztérium megszűntette a biztonsági magáncégekkel kötött ilyen tárgyú szerződéseket - tette hozzá.

Az önkéntes védelmi tartalékosok a szolgálatot főhivatásszerűen végzik majd, a minisztérium gazdasági társaságával állnak majd munkaviszonyban, és emellett a honvédséggel is szerződést kötnek. Munkjukért rendes fizetést kapnak. Akiknek van civil foglalkozásuk, és emellett lesznek tartalékosok, a szolgálati idejüktől függően egy-, két-, illetve háromhavi alapilletményt kapnak rendelkezésre álló pénzként. Amikor közszolgáltatást teljesítenek - például katasztrófa idején - akkor megkapják ugyanazt a fizetést, mint a rendes, állományban lévő katonák - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

A Bajnai-kormány korábbi ígérete miatt 300-ról 500 főre kellett növelni az Afganisztánban állomásozó magyar katonák létszámát. Mikor az előző kormány miniszterelnöke az erről szóló bejelentést megtette, elfelejtett gondoskodni a szükséges pénz mellérendeléséről - mondta Hende Csaba az afganisztáni misszióról szólva.

Kapcsolódó elemek