Véget ért a "Szomszédolás" Debrecenben
A debreceni Nagyerdőben rendezett gyermeknapi utcaszínpaddal vasárnap véget ért a "Szomszédolás", a XIII. országos és nemzetközi gyermek néptáncfesztivál.
Dátum: 2003-05-25 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:35.589186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idei találkozóra mintegy 1200 táncos érkezett a cívis városba - közölte Lukovics András, a debreceni Kölcsey Ferenc Közművelődési Intézet igazgatója.
A 28 hazai és két határon túli magyar csoport a háromnapos fesztivál során nemcsak Debrecenben mutatkozott be. Néhány együttes fellépett a Nyíracsádon rendezett ligetaljai napokon, a hajdúszoboszlói gyermeknapon és Bodaszőlőn.
Kelet-Magyarország legjelentősebb gyermek néptáncfesztiválján - a hagyományoknak megfelelően - számos új koreográfiát láthattak az érdeklődők.
Az együttesek tagjai szombaton a debreceni Református Nagytemplomban táncos gyülekezeten vettek részt, majd Kossuth-nótákat és verbunkokat mutattak be a nagytemplom előtti Kossuth téren.
Lukovics András reményei szerint jövőre még több határon túli magyar együttes vesz részt a debreceni "Szomszédolásban".
MTI - fidesz.hu