Álomsziget: Gyurcsány és Veres felelősségét is vizsgálni kell
Budai Gyula kormánybiztos különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, továbbá hivatali visszaélés bűntette elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az Álomsziget-projekt ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Dátum: 2010-12-01 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:15.900124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány 2010. november 6-án az Álomsziget néven futó kaszinó-projekt tekintetében a nemzetgazdasági szempontból kiemelté nyilvánító Gyurcsány-kormány által hozott kormányrendeletet hatályon kívül helyezte, így a beruházás kiemelté nyilvánítása megszűnt. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2010. október 26-án feloldotta az Álomsziget-beruházás titkosítását. Így elhárultak azok az akadályok, melyek nélkül nem lehetett volna jogi lépéseket tenni a kaszinó-beruházás vonatkozásában - mondta el Budai Gyula.
A Központi Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elkészítette jelentését a sukorói King's City és a Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget néven futó kaszinó-beruházásokról. A jelentés megállapította, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány a két említett projektet úgy nyilvánította kiemelt beruházássá, hogy azok vonatkozásában a törvény által megkövetelt széles társadalmi, gazdasági igény, illetve a fontos közcél nem állt fent. 2010. november 29-én Budai Gyula különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés, továbbá hivatali visszaélés bűntette elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az Álomsziget-projekt ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Budai Gyula arra is felhívta a figyelmet, hogy Hajógyári-szigetre tervezett Álomsziget kaszinó-projekt kísértetiesen hasonlít a sukorói esetre. Mindkét projekt esetében kiemelté nyilvánították a beruházásokat, másrészt minkét esetben két értékbecslés készült, ahol a második értékbecslés jóval alacsonyabb összeget határozott meg a pályázók részére - fűzte hozzá. A kormánybiztos elmondta, az Álomsziget vonatkozásában körülbelül 2 milliárd forintos vagyonvesztés történhetett, ekkora kár érte a magyar államot.
A kormánybiztos kitért a hivatali visszaélésre is az ügyben. Felidézte: 2009. január közepén Tel Avivban az Álomsziget-projekt befektetője egyeztetést folytatott a magyar nagykövettel. A befektető nehezményezte, hogy lassan mennek a hatósági eljárások. Ezt követően 2009. február 2-án már megszületett az ügyben a kormány-előterjesztés, melyet Veres János akkori pénzügyminiszter jegyzett, és azonnal elrendelték a projekttel kapcsolatos valamennyi irat titkosítását. Volt kormánytagok hivatali helyzetükkel visszaélve, hatáskörüket túllépve, a külföldi befektetők nyomásának engedve nyilvánítottak egy beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelté. Ezzel megsértették azokat a jogszabályi előírásokat, melyek a nemzetgazdasági szempontból kiemelté nyilvánítást meghatározzák - szögezte le Budai Gyula. A kormánybiztos szerint Veres János volt pénzügyminiszter és Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök büntetőjogi felelősségét vizsgálnia kell az ügyészségnek.
Budai Gyula aláhúzta: a vagyonvesztés tekintetében azon állami vezetőknek is vizsgálni kell a felelősségét, akik hozzájárultak az értékesítéshez. A politikus szerint a vagyonkezelő korábbi vezetőjének, Tátrai Miklósnak a felelőssége is felmerül ebben az ügyben.