Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Tarlós feladata, hogy rendet tegyen a nemzet fővárosában"

Ezt a könyvet nem egy politikától visszavonult politikus írta, hanem egy olyan városvezető, aki élete legnagyobb feladata előtt áll - jelentette ki Tarlós István a Gellért Szállóban szerdán az Otthonom - Budapest című könyvének bemutatóján. A most megjelent művet Kövér László méltatta, aki hangsúlyozta: hatalmas feladat előtt áll a nemrég megválasztott főpolgármester. A rendezvényen készült képgalériánk megtekinthető itt.


Dátum: 2010-12-01 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:18.337444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István elbeszéli és megosztja történetét azokkal, akik erre kíváncsiak - mutatta be a könyvet Kövér László. A fideszes politikus úgy fogalmazott, két évtizedes páratlan pályafutás van a városvezető mögött, és egy hatalmas feladat előtte.

Kövér László kifejtette, a rendszerváltozás volt az az élmény, ami a politikához közel vitte Budapest főpolgármesterét. Tarlós István reálpolitikus, a tények nagy tisztelője. Az az ember, aki hisz a munka tisztességes és becsületes elvégzésében, hisz a jogokban, a közjó szolgálatában, és rendpárti - hangsúlyozta.

Tarlós számít a polgármesterek és a kormány támogatására

Az országgyűlés elnöke Tarlós István eddig pályafutásáról szólva elmondta, a politikus a semmiből érkezve nyerte el az óbudai SZDSZ bizalmát, és szerezte meg a polgármesteri címet. 1994-ben a rendszerváltoztatást eláruló SZDSZ-ből kilépve függetlenként, de jobboldali támogatással még három alkalommal nyerte meg a polgármester-választást a III. kerületben.

2006-ban pedig a főpolgármesteri címért is harcba szállt, és csak alig másfél százalékkal veszített Demszky Gáborral szemben. Kövér László hozzátette: ezt követően példásan megszervezte a Fidesz-frakció munkáját, 2008-ban pedig sikeresen vezette a szociális népszavazás kampányát. Tarlós István feladata, hogy rendet tegyen a nemzet fővárosában - hangsúlyozta a politikus, leszögezve: neki jutott az a kihívás, hogy építsen egy várost, ahol jó élni, ahol működnek a közintézmények és a közösségi közlekedés, amely otthona tud lenni azoknak, aki lakják.

A legnagyobb feladat

Tarlós István a főpolgármesteri feladatokról szólva úgy fogalmazott, ehhez a munkához lelkierő kell. A könyvbemutatón kitért arra is, szerettei nem örülnek annak, hogy ilyen nagymértékben kitárulkozik az emberek előtt.

Ezt a könyvet nem egy politikától visszavonult politikus írta, hanem egy olyan városvezető, aki élete legnagyobb feladata előtt áll - jelentette ki a főpolgármester a megjelent kötet kapcsán. Tarlós István élete legszebb korszakának nevezte Óbuda élén töltött tizenhat évét, de mint mondta, a főváros vezetése segítők nélkül már nem lehetséges. Ezért a főpolgármester számít a polgármesterek és a kormány támogatására. Magyarázatképpen hozzátette: Budapest túl nagy feladat, és súlyos a hagyatéka is.

Elmondta azt is, a könyv megírásáét egyetlen forint honoráriumot sem fogadott el az Éghajlat Kiadótól. Kovács Lajos Péter, a kiadó vezetője ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Tarlós munkadíjából szociográfiai pályázatok jutalmazását finanszírozták.

A főpolgármester újságírói kérdésre reagálva elmondta, határozott céljuk a dunai kishajó-forgalom visszaállítása. Mindez nemcsak turisztikai előnyt jelent majd a városnak, de a közösségi közlekedésben is segít - hangsúlyozta Tarlós István.

Kapcsolódó elemek