"Népegészségügyi kérdéseket nem lehet bigottan kezelni"
Az AIDS tekintetében Magyarország a szerencsés országok közé tartozik - mondta el a betegség elleni világnap alkalmából Nagy Anna kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatón Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Az eseményen a fideszes politikus a megelőzésre és a fiatalok védelmére hívta fel a figyelmet.
Dátum: 2010-12-01 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:20.485629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányszóvivő elmondta: mindkét adón szerdától kezdve egy hétig lesznek láthatók a bejátszások. A cél, hogy üzenetük minél több emberhez, főleg a fiatalokhoz eljusson, hiszen a kimutatások szerint az AIDS a 30 év alattiak korcsoportjára a leginkább veszélyes - emelte ki Nagy Anna.
Az AIDS tekintetében Magyarország a szerencsés országok közé tartozik - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár. Magyarországon 1985-2010 között összesen 1911 HIV-fertőzöttet regisztráltak, közülük csupán 617 személy betegedett meg, és 313-an haltak meg AIDS-ben. Ez nagyban köszönhető annak, hogy hazánkban az intravénás droghasználat nem terjedt el az idejében indított tűcsere programnak, és az önkéntesek áldozatos munkájának köszönhetően. Hozzátette: ez az első ilyen alkalom, hogy egy népegészségügyi problémára közéleti szereplőkkel közösen hívják fel a figyelmet. E tekintetben azt is elmondta: az egészségügyi tárca eszköztelen, ha nem talál olyan partnerekre, akik a társadalmi felelősségvállalás alapján hajlandóak támogatni.
Fontosnak nevezte, hogy olyan kultúra alakuljon ki a fiatalok körében, amely a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Hozzáfűzte: a védekezés legbiztonságosabb módja a biztonságos, kiszámítható párkapcsolat és a családi élet.
Az AIDS jelenségével kapcsolatban úgy fogalmazott: ha egy szexuálisan terjedő betegségről beszélünk, nem lehetünk prűdek, de a védekezés legyen természetes. Egy fertőzött akkor tud tovább élni, ha idejében diagnosztizálják, és bekerül a gyógyító és gondozó hálózatba.
Az államtitkár arról is beszélt: hazánkban a HIV-fertőzöttek több mint 70 százaléka Budapesten és Pest megyében él. Leszögezte: amikor népegészségügyi kérdésekről esik szó, semmi bigottságot sem szabad megfogalmazni.
Az eseményen meghívott vendégként volt jelen Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója, és Róbert Ákos, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese.