Bakos: 80 millió euró lesz a magyar elnökség összköltsége
Más tagországokhoz képest ez viszonylag takarékos költségvetésnek számít - mondta az EU-elnökségi szóvivő.
Dátum: 2010-12-01 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156071
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:21.949211, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Külügyminisztérium által szervezett háttérbeszélgetésen a szóvivő korábbi példákat említve elmondta, hogy Franciaország 150 millió eurót, a Cseh Köztársaság 130 milliót, Svédország pedig 80-90 millió eurót költött az elnökségére. A magyar elnökség összköltségébe már a korábbi évek felkészülési költségeit is beleszámították - tette hozzá.
Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályvezetője közölte: sokat spóroltak egyebek mellett azon, hogy megvonták az előző kormány által bevezetett úgynevezett elnökségi pótlékot, illetve a külképviseletek állományát is kisebb mértékben növelték, mint ahogyan azt eredetileg tervezték.
Szilveszteri bulival indul a félév
Szilveszteri bulival indul a soros magyar EU-elnökségi félév - mondta el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tisztviselője egy szerdai budapesti tanácskozáson. A 2011 első felében esedékes magyar elnökség "felvezetője" a budapesti Millenáris Parkban rendezendő szilveszteri buli lesz. A kulturális kísérőrendezvények sorát megnyitó december 31-i eseményen a Magyarország európaiságát kifejező értékek bemutatása is cél lesz - tájékoztatott Böszörményi Nagy Gergely főosztályvezető-helyettes az EU-s Információszolgáltatók Nemzeti Találkozóján a Millenáris Parkban, a Csodák Palotájában.