Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aggódnak a szlovén képviselők

Aggodalmát fejezte ki a szlovén parlament kisebbségügyi bizottsága a hét végén amiatt, hogy az áprilisban végzett népszámlálás tanúsága szerint jelentősen csökkent a Szlovéniában élő magyar és olasz kisebbségek tagjainak száma.


Dátum: 2003-05-26 07:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:36.439612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legutóbbi - 12 évvel ezelőtti - számlálás óta a magukat magyarnak vallók száma 8 ezerről 6200-ra csökkent, az olaszoké 3 ezerről 2300-ra. A hanyatlás mindkét esetben meghaladja a 20 százalékot - írta szlovén sajtójelentést idézve az APA hírügynökség.

Az említett parlamenti bizottság elnöke, Roberto Batelli szerint a csökkenés az elmúlt 12 év hibás kormánypolitikájának eredménye. Úgy vélte, nem biztatják kellőképpen az embereket, hogy más nemzethez tartozónak vallják magukat. Pozsonec Mária, a magyarság képviselője a jelentés szerint katasztrófáról beszélt, és úgy vélte, folyamatban van a magyarság beolvadása.

A bizottság év végére határozatot készít elő a kisebbségi politikáról, és ezt várhatóan a parlament elé terjeszti. A szóban forgó kisebbségek jogait az alkotmány is rögzíti, és a testület azt kéri, hogy a kormány tegyen ennek megfelelő intézkedéseket, és biztosítsa a kisebbségek helyzetének javítását.

Bírálta a bizottság emellett a kisebbségek kulturális tevékenységének finanszírozását is. Ez a testület szerint túlságosan rendszertelen és bizonytalan.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek