Martonyi: A zsidóságnak teljes biztonságban kell élnie
A zsidóság félelem nélkül, teljes biztonságban, szabadságban, igazságban kell, hogy éljen - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán, a Hanuka első napján, a budapesti Nyugati téren felállított nyolcágú gyertyatartó - hanukiah - első lángjának ünnepélyes meggyújtásakor.
Dátum: 2010-12-01 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:29.119992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külügyminiszter úgy fogalmazott: a hanuka a zsidó közösség ünnepe, azé a közösségé, "amely nagyon fontos nekünk". Hozzátette: "mindannyiunk számára nagyon fontos, hogy a zsidóság megőrizze hagyományait, identitását, vallását, értékeit".
A Hanuka, a fény ünnepe mindannyiunk értékeit képviseli: a hitet, az igazságot, a szeretetet, a megértést, az együvé tartozást - mutatott rá Martonyi János az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület rendezvényén, amelyet idén már tizenharmadszor tartottak a Nyugati téren, több száz résztvevővel.
Ünnepeljünk együtt, tiszteljük és szeressük egymást, ne féljünk egymástól, bízzunk egymásban - hívta fel a figyelmet az ünnep alkalmából a külügyi tárca vezetője.
Hende Csaba honvédelmi miniszter az ünnepségen kiemelte: a fény melegénél emlékezni kell arra, hogy korábban évtizedeken, évszázadokon keresztül milyen nehéz volt gyakorolni a vallást Magyarországon.
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija köszöntőjében elmondta: először az embereknek kell tenni a csodáért, ha ez megtörtént, akkor mindenkinek a személyes életében és a közösségben is bekövetkezhet. A nyolcnapos hanuka ünnepén a hívők első nap a zsidóságot elnyomó hatalom elleni győzelemre, a második naptól pedig az olaj és a lángok csodájára emlékeznek - hangsúlyozta.
Amikor a zsidó nép visszafoglalta a jeruzsálemi templomot, az ott álló szentélyben felállították és meggyújtották az olajat a menórában. A csoda akkor következett be, amikor egy nap elteltével nem aludtak ki a lángok, hanem még további hét napig égtek - emlékeztetett.
Az ünnepség keretében Hende Csaba és Martonyi János meggyújtotta az első lángot és az úgynevezett szolgalángot (sameszt) Oberlander Báruch, a Chábád Lubavics mozgalom vezetőjének segítségével. Karádi Gábor, a Vasvári Pál utcai hitközség elnöke pedig áldást mondott.
A nyolcnapos hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a hívők a jeruzsálemi templomnak a szír-görög dúlás utáni, az időszámítás előtti 165. évben történt újbóli felszentelésére emlékeznek. A hanuka örömünnep, a szabadság - a vallási és a fizikai szabadság -, valamint a fény ünnepe. Az ünnep a zsidó naptár szerint kiszlév hó 25-től tévét hó 2-ig tart.
A 2004-ben alakult EMIH MTI-hez korábban eljuttatott közleménye szerint szervezetük egy "új, konzervatív értékek és ősi gyökerek után kutató fiatal nemzedék képviselője, amely a status quo irányzat megújításával, egyesíti az autentikus értékrendet és ortodox hagyományokat a nyitottsággal és dinamikus gondolkodással".