Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapesten tárgyalnak az Európai Parlament vezetői

Az Európai Parlament (EP) elnöke és frakcióvezetői a januárban kezdődő féléves magyar EU-elnökségről egyeztetnek a magyar kormánnyal csütörtökön az Országházban, kétnapos budapesti látogatásuk első napján.


Dátum: 2010-12-02 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:31.028499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint Bakos Piroska EU-elnökségi szóvivő korábban elmondta: az eseményen délután beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök és Jerzy Buzek, az EP elnöke, majd a magyar kormány zárt ülésen tanácskozik az EP-elnökök értekezletével: a miniszterek ismertetik az elnökségi célkitűzéseket, és felszólalnak az EP frakcióvezetői is.

Az EP-elnökök értekezlete igen fontos politikai szervezet, feladatai közé tartozik egyebek mellett az EP plenáris ülései napirendjének előkészítése és a kapcsolattartás más uniós intézményekkel - emelte ki Bakos Piroska. Hozzátette: az EP vezetői hagyományosan minden tagállamba ellátogatnak, mielőtt az megkezdi soros elnökségét, hogy első kézből tájékozódjanak az elnökségi programról.

A Lisszaboni Szerződés jelentősen növelte az EP szerepét, társjogalkotóvá téve, ezért is igen fontos az EP vezetőinek látogatása - mondta a szóvivő, hozzátéve: a magyar kormány "parlamentbarát" elnökségre törekszik.

Kapcsolódó elemek