Iraki részvétel csak nemzetközi szervezet felkérésére
A kormány adjon magára, készítse el álláspontját az iraki magyar részvételről, küldje azt el, mert akkor várhat érdemi véleményt egy jelentős ellenzéki erőtől, ha maga is érdemi álláspontot képes kifejteni - jelentette ki Pokorni Zoltán vasárnap újságírók előtt annak kapcsán, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - az MDF-hez hasonlóan - nem vett részt az iraki részvételről tartott egyeztetésen.
Dátum: 2003-05-26 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:37.356652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF más programokon való részvétele miatt nem volt jelen az egyeztetésen, míg a Fidesz azt jelezte, hogy a jövő héten tárgyalna a magyar részvételről, pontos és hiteles tájékoztatást kérve a nemzetközi felhatalmazásról.
A Fidesz parlamenti frakciójának helyettes vezetője úgy fogalmazott: ha a honvédelmi miniszter akar valamit, írja le, küldje el időben, "és rendelkezésre fogunk állni, hiszen fontos emberről van szó".
Pokorni Zoltán megjegyezte: továbbra is akkor tudnak ilyen akciót támogatni, ha az nemzetközi szervezet által megfogalmazott felkérésen alapul.
MTI - fidesz.hu